Rólunk

Történetünk

Egy nagyjából 20 éves budapesti kitérő után döntöttünk úgy, hogy elég volt a nagyvárosi „futószalagból” és ideje visszatérni a Bakony nyugalmat sugárzó lankái közé. Én a környékről származom, de az még nekem is meglepetés volt, hogy a bakonycsernyei szőlőhegyről a gyermekkorom, mint egy térkép rajzolódik ki. A tési fennsíktól, a Magas-bakony nevezetes csúcsain keresztül egészen a Cseszneki várig innen mindent belátni. Ráadásul a táj a napfény játéka által más és más arcát mutatja meg minden napszakban. Azonnal beleszerettünk. A présház átalakítását 2022-ben kezdtük el és mivel majdnem mindent saját erőből csináltunk, így munka mellett, hétvégente apránként haladva több mint 3 év alatt készültünk el vele. De az az igazság, hogy egy ilyen szerelem projektnél, főleg ha az ember a saját két kezével hoz létre valamit, akkor sosem tud úgy tekinteni rá, mint ami elkészült. Alakul. Mint ahogy mi is alakulunk vele együtt. Nem gondoltam volna, hogy egyszer saját bio szőlőnk lesz és hozamról meg cukorfokról fogok hosszasan eszmét cserélni a helyi rutinos gazdákkal, de most mégis így van.

 

Mára sokan döntöttek a szőlő kivágása mellett és hasznosítják inkább másként a földet. Vetnek bele például kukoricát, vagy veteményesként művelik, de számos kis gazdaság van, ahol továbbra is őrzik a szőlő hagyományát.Az idelátogató számára ez azt jelenti, hogy szüret után néhány héttel szépen elcsendesül minden. Ilyenkor egészen az első metszésig alig-alig látni élő embert a hegyen. Egy kutyás pár jár felénk rendszeresen és néhány kedves szomdéd az utcából néha-néha erre sétál, de rajtuk kívül csak a csönd és nyugalom egész télen. A hegyoldal éledezése az első seregélyfüttyel kezdődik február vége felé. Egy ideig csak a metszőolló csattogását lehet innen-onnan hallani, majd előkerülnek az olyan jellemző hangok is, mint a permetező és a „robi” berregése vagy egy kis „jó ebédhez szól a nóta” a távolból. Egy szó mint száz, ez a szőlőhegy „él” és ennek minden jegyét magán hordozza. A szőlő a téli hónapokat leszámítva egész évben ad feladatot, de megéri vele foglalkozni és mivel a borhoz nem értünk, nálunk pálinka készül belőle. Nem törköly! Rendes, zamatos és bio szőlőpálinka. Nem permetezünk, nem gyomirtózunk, nálunk még a föld sincs a sorok között felkapálva. Így valamivel kisebb a hozam, de az eredmény mégis magáért beszél. Remélem egy kis kóstoló Nektek is jut majd amikor jöttök.

 Visszatérve a domboldal hagyományaira, mi is olyan vendégházat álmodtunk meg, amely visszaadja ezt a hangulatot és tovább őrzi a helyi értékeket. A természetes anyagok, a fa, az égetett agyagcserép, a sodort juta kötél és a természet színei, mint a barna és a zöld. Nekünk ezek jelentik az otthon melegét, ezért itt is leginkább ezek dominálnak. Egyszer összeszámoltam, a férjem 6 féle fafajtát használt fel a beltérben a különböző bútorokhoz és kiegészítőkhöz. No és ott van még a pincében a hagyomány esszenciájához elengedhetetlen bor. A szemközti kis szőlészetben (zöld ajtós kis házikó), Tamás szomszéd, helyi viszonylatban igazán remek fehérbort készít reduktív eljárással, ez nálunk a ház bora, a mi ajándékunk Nektek. Csak le kell menni érte a pincébe, megnyitni az acéltartály csapját és kortyolni kedvetek szerint. Csak ne felejtsétek az első fél decit kiönteni, mert a csapban lehetnek olyan baktériumok, amik az ízhatást ronthatják. Ez mehet nyugodtan a pincében a földre, csak jót tesz a lenti klímának. Annyit szeretnék kérni, hogy az ittlétetek alatt fogyasszatok belőle bátran, de el ne vigyetek belőle. Hadd jusson a ház borából mindenkinek.

A Pajkos Présház ízig-vérig igazi „tinyhouse”, egy kedves kis házikó két fő részére, ami minden kényelmet megad, amire egy néhány napos kuckózás során vágynál. A lakórész a galériával együtt kb. 25m2, plusz a terasz majdnem még egyszer ennyi. A konyha jól felszerelt, mikrót, indukciós főzőlapot, kapszulás kávéfőzőt is biztosítunk, de rendelkezésetekre állnak alap fűszerek, mindenféle edények és étkészlet is természetesen, illetve a konyhában találjátok a külön ivóvizes ballont is. Erről részletesen a tudnivalók/vízrendszer menüpontban írtunk. Az alapterületből adódóan egyik helyiség sem túl nagy, de ahol fontos lehet, ott figyeltünk rá, hogy ketten is elférjetek ;). A fürdőben kétszemélyes zuhany és padlófűtés gondoskodik a teljes komfortról. A nappalit és egyben a galériát klímával és egy kis öntöttvas kályhával is lehet fűteni. Hogy melyiket preferáljátok, azt rátok bízzuk, de a ropogó tűznél egy pohár bor mellett beszélgetni a kedvesünkkel… hát ennél jobbat nem nagyon tudok elképzelni. Talán a közös dézsázás a csillagok alatt lehet még ezzel versenyben. Az alsó szint, ami régen a feldolgozó helyiség volt, ahová a leszüretelt szőlőt hordták és ahol a prés is állt, az alsó teraszról közelíthető meg. Innen nyílik még lefelé a borospince. Itt találjátok a ház borát is amiről feljebb már részletesen írtam. Kortyoljátok bátran.

A ház

Panorámás kilátás
160x200 matrac
2 személyes zuhany kabin
Légkondícionáló
Wifi
2 személyes fűtütt dézsa

A Dézsa

A dézsát az alsó teraszon találjátok. Akácfából készült egy móri mester műhelyében. Elektromosan fűtjük, ezzel nem kell bajlódnotok. A nyári melegben kora estig 30°C alatt tartjuk a víz hőfokát, ami ideális egy frissítő mártózáshoz és naplemente környékére emeljük fel 36-38°C-ra. Télen és hűvös időben viszont nagyjából déltől éjfélig élvezhetitek a melegvizet. A tisztaságáról egy homokszűrős keringető (ami 70-szer szűri át a dézsa vizét naponta) és aktív oxigén gondoskodik, klórt nem használunk. Ha épp nem dézsáztok, kérlek rakjátok vissza rá a fedelét.

Részletes felszereltség

Konyha
  • Mikró
  • Indukciós főzőlap
  • Kapszulás kávéfőző          (bekészítéssel)
  • Vízforraló
  • Kenyérpirító
  • Főzőedények
  • Étkészlet
  • Ivóvizes ballon
  • Alap fűszerek
  • Olaj
Fürdőszoba
  • Folyékony szappan
  • Tusfürő
  • Hajszárító
  • Alapvető higiéniai kellékek
  • Törölközők ( 2 kicsi 2 nagy )
  • Fürdőköntös ( 2 db)
Nappali
  • Bekészített tüzifa
  • Könyvek
  • Néhány társasjáték
  • Kártya
  • Légkondícionáló
 
Kültér
  • Melegvizes dézsa
  • Faszenes grillsütő
  • Hagyományos tűzrakóhely
  • Napozóágyak