Bakonycsernye egy festői kis település a Bakony keleti peremén, Fejér megyében. Neve a szláv eredetű „Cerny” szóból származik, amely feketét, sötétet jelent – utalva arra, hogy a vidéket egykor sűrű erdők borították. Már az Árpád-korban is lakott területként tartották számon, de írásos emlékekben a 13. századtól kezdve említik. A török idők alatt a falu részben elnéptelenedett, majd a későbbi évszázadokban újratelepült, főként német és szlovák telepesekkel. A 19. században és a 20. század elején a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás volt a fő megélhetési forrás, majd jó néhány évtizeden keresztül a bányászat dominált, de a szőlőtermesztés és borkészítés is mindig fontos szerepet játszott a helyiek életében. Nagyüzemi borászatot azonban nem találunk, kizárólag kis szőlészetek jellemzőek, ahol a helyi gazdák leginkább a saját örömükre vagy már csak baráti versengésből készítenek közepes és néha egészen zamatos borokat. Ma Bakonycsernye egy nyugodt, természetközeli település, amely a Bakony túraútvonalai, a szőlőhegyek, a friss levegő és a zavartalan pihenés miatt egyre népszerűbb azok körében, akik el akarnak vonulni a város zajától.
Bakonycsernye szívében, közel 14 hektáron terül el a két tó és az azokhoz tartozó természeti környezet, amely a horgászaton túl kellemes kikapcsolódásra, sétálós, piknikelős szabadidő eltöltésre is lehetőséget nyújt. A Bakonycsernyei Horgász Egyesület a tavak kialakításának kezdetétől, majd 30 éve gondozza és fejleszti a környéket. A halállomány fő hala a ponty, de szép számmal található ragadozó hal is, főleg süllő, valamint szép csukák és balinok is akadhatnak horogra. A bőséges utánpótlásra az évi 7-10 alkalommal történő telepítés a garancia.
A nem tagi horgászok napijeggyel, 24 órás vagy többnapos jeggyel is igénybe vehetik szolgáltatásukat. A háztól két úton is el lehet jutni a tavakhoz. A hátsó földúton át kb. 2km a táv, ez száraz időben személyautóval is járható. Esős időben inkább ne kockáztassatok, elakadás lehet belőle. Ilyenkor a főút felől érdemes közelíteni, ez kb 4km tőlünk.
A Bakony és a szomszédos Vértes vagy Velencei hegység számtalan különleges túraútvonalat kínál. Néhány lehetőség a kedvenceink közül, ezeket jószívvel ajánljuk. Ha kedvet kaptatok valamelyikre, kattintsatok a hozzá tartozó linkre, ami a kirandulastippek.hu oldalon a túra részletes leírásához vezet. Ez alól egyetlen kivétel a kisgyóni séta, ott az emlékhely érdekes történtetét olvashatjátok. Jó utat! 🙂
Kellemes időutazó séta a rendszerváltás előtti időkbe. Az „elvükért 1943-ban elhurcolt munkatársak emlékére” emelt bányász emlékmű az 1940-50-es évek hangulatát idézi. A sétát már a Túra sörözőtől el lehet kezdeni, de az út egy részét akár autóval is meg lehet tenni. A műúton egyenesen befelé az erdőbe, a Túra sörözőtől kb. 3km. És ha már itt vagytok érdemes megnézni a kedves kis erdei szentélyt és a mellette levő védett geológiai feltárást, a tűzköves árkot. 100m az emlékműtől. Google térképen jól látszik mindegyik.
Kilátásban gazdag körtúra Csákberényből a Vértes meredek, fehér mészkősziklákkal tarkított kopár délkeleti peremén át a csókakői vár impozáns romjaihoz, majd vadregényes erdei szurdokokon át vissza a faluba.
Autóval 25 perc, majd kb. 5 órás túra 420m szintemelkedéssel fel és le.
Vadregényes bakonyi szurdokok legmélyén. A mélyen bevágódott árkokban, szurdokokban igen gazdag Bakony három csodaszép völgyét találjuk Csesznek környékén, melyeket egy kényelmes körtúrára felfűzve látogatunk végig. A váráról nevezetes Csesznek széléről indulunk a vadregényes, hatalmas sziklatömbökkel borított Ördög-árokba, melyet hangulatos bükkösön keresztül érünk el. A gyakorlottabb túrázók a látványos Ördög-gát szikláit drótkötéllel biztosított vaskampós útvonalon küzdhetik le, de a jelzett út lépcsősoron kerüli ki túránk legnehezebb szakaszát. A hangulatos, de a rengeteg útra dőlt fától nehezen járható Kő-árkon keresztül érünk vissza Csesznekre, ahol a várhegy sziklái tövében lévő mély, rejtelmes Kőmosó-szurdok teszi fel a koronát szurdoktúránkra.
Autóval kb 20 perc, majd 14km és 330m szint fel és le.
Kalandtúra a szépséges Cuha-szurdok gázlóin át. A Bakony egyik legszebb völgye, a hazánkban páratlannak számító Cuha-patak szurdoka, melyet meredek sziklafalai közt zubogó bővizű patakja és az azt többször is kalandosan keresztező sétaútja mellett az azzal párhuzamosan futó, műemléki védettséget élvező vasút viaduktjai, alagútjai tesznek felejthetetlenné. Változatos, könnyű körtúránkat a patak vizén többször is átvezető gázlókon való átkelések teszik igazán kalandossá.
Autóval kb. 35 perc, majd 13km kis szintemelkedéssel. Zircről vonattal is lehet menni így rövidíthető.
Könnyű túra a páratlan erdőmélyi tavacskához. A Bakony egyik csodája, a Bakonybéltől nem messze, az erdőrengetegben megbújó Hubertlaki-tó, közismert nevén, a Gyilkos-tó. Az utóbbi elnevezést a híres erdélyi tóról kapta, a víztükörből kiálló facsonkok látványa okán. Az utóbbi időben igen népszerűvé vált tavacskát legkönnyebben Gerencepusztáról közelíthetjük meg, könnyű, rövid túrával, mely kiváló családi kirándulás minimális szintkülönbséggel, jól jelzett turistautakkal, tanösvénnyel, fenséges bükkszálerdővel, kulturált pihenőhelyekkel, és főleg a bakonyi Gyilkos-tó mesés látványával.
Autóval kb. 45 perc, majd 8km, 200m szint fel és le.
Gyönyörű bükkerdőben a Bakony tetejére. Romantikus völgyek, fenséges bükkösök, káprázatos kilátás vár minket a Bakony egyik legszebb vidékén. Több oldalról is megközelthető a csúcs, de a legegyszerűbb, ha Szépalmapusztára mentek el autóval és onnan vágtok neki gyalog.
Autóval kb. 35 perc, majd oda-vissza kb. 9 km és 300 szint fel-le.
A Bakony egyik leghangulatosabb patakvölgye a Gaja-szurdok, a hegység legkeletibb részén, Fehérvárcsurgó és Bodajk között fekszik, ott ahol a hegyek már dombokká szelídülnek. Családoknak, piknikezőknek tökéletes választás a jó infrastruktúrájú Gaja-völgyi Tájcentrum meglátogatása, de rövidebb túrákra is alkalmas a vidék.
Autóval kb. 15 perc, majd kb. 10km kis szintkülönbséggel.
A Bakony legvadregényesebb sziklaszorosa. A szurdokokban igen gazdag Bakony kétségkívül leglátványosabb pontja, a Gaja Bakonynána és Jásd közötti áttörése, a Római fürdő. A zúgó vízesések a függőleges sziklafalak aljába medencéket vágtak ki, melyek állítólag már a rómaiak idejében is fürdőhelyül szolgáltak.
Autóval kb. 20 perc, majd gyalog oda-vissza kb 4 km.
A teljesség igénye nélkül néhány lehetőség a környék látnivalói közül, amelyek kb. 45 perc autózással elérhetőek. Távolsági sorrendbe raktuk őket:
A Bakony magas, kopár fennsíkján fekvő Tés határában két, szépen megmaradt szélmalom őrzi a múltat. A nagy vitorlás szélkerekű műemlékek jellegzetes, közkedvelt látnivalói a bakonyi tájnak. Nemrég teljes felújításon estek át, belül is látogathatóak, de indulás előtt azért érdemes tudakozódni a bejutásról és nyitvatartásról. Ha már itt járunk egy könnyű kis sétával elérhetjük a Széchenyi Zsigmond kilátót, amelyről gyönyörű kilátás nyílik a Bakonyra és ha jó a szemetek a vendégház is látszik.
Autóval kb. 15 perc
A kiemelkedő sziklaszirten magasodó pazar szépségű cseszneki vár a Bakony leglátványosabb várromja, kedvelt turista látványosság, az ország legszebb kirándulóhelyei közé tartozik, de én elfogult vagyok, hiszen ez a szülőfalum és 18 éves koromig itt éltem. A legszebb kilátás a 82-es út melletti parkolóból nyílik, de a vár körvonalai a reggeli napsütésben tőlünk is élesen kirajzolódnak.
Autóval kb. 20 perc.
Gótikus őrszem a Vértesben: A Vértes déli letörésének kis szirtjén álló impozáns, gótikus vár már messziről szembetűnik a Győr és Székesfehérvár közti forgalmas útról. A tatárjárás után épült ide Csókakő vára a stratégiailag rendkívül fontos út ellenőrzésére, ez az út a híres „Fehérvárra menő hadi út”, a tihanyi apátság alapítólevelében szerepelt legelső magyar nyelvű írott emlékünk. A kilátás a várból egészen csodálatos a Móri-árok völgyteknőjére és a Keleti-Bakonyra. A romvárak szerelmeseinek mindenképp érdemes ellátogatni ide. Egész évben ingyenesen látogatható.
Autóval kb. 25 perc.
Zirc Magyarország legmagasabban fekvő városa (400m), a helyiek büszkén nevezik a Bakony fővárosának. Látványos városközponttal nem rendelkezik, de már csak az apátság miatt is érdemes ide látogatni. A apátsági templom a Bakony vidékének legimpozánsabb barokk temploma. A kívül-belül gyönyörűen felújított, aranyban úszó templom a magyarországi ciszterci rend központja. A mellette lévő kolostor épületében pedig hazánk egyik legszebb műemlékkönyvtárát látogathatjuk meg.
Autóval kb. 25 perc
Az apátság hajdani angolkertjéből kialakított botanikus kert, melyet az 1182-ben letelepedett ciszterciek kezdtek építeni egy 600 éve kialakított halastó körül. A 20 hektáros terület Magyarország legmagasabban fekvő élőfa-gyűjteményét rejti; öt kontinensről mintegy 600 fa- és cserjefaj él itt. Itt található az ország egyik legöregebb tölgyfája, egy 400 éves kocsányos tölgy.
Autóval kb. 25 perc.
Bokodi tó és a vízen lebegő falu: Hazánk egyik rejtett kincse, a Vértes lábainál fekvő, Oroszlányhoz közeli Bokodi-tó, melynek partján az utóbbi évtizedekben kiépített ún. úszó falu csodájára jár a fél világ. A Vértesi Erőmű mesterséges hűtőtavának partját szinte teljesen elfoglalják a különleges, cölöpökre épült horgász házikók, melyekhez hosszú fapallókból álló stég vezet.
Autóval kb. 35 perc.
Magyarország első számú, komplex csillagászati ismeretterjesztő centruma 4 különleges távcsővel, digitális planetáriummal valamint csillagászati és űrkutatás történeti kiállításokkal. Felnőtteknek is nagyon érdekes. A távcsöves bemutató során az aktuális égbolt leglátványosabb objektumait mutatjuk meg közelebbről, mialatt a csillagász mesél a megfigyelt égitestekről.
Autóval kb. 40 perc.
Veszprémet azt hiszem nem kell bemutatni. A királynék városa, érseki központ, melynek legfőbb látnivalója a Várhegy tetején lévő impozáns Várnegyed, az ország egyik legegységesebb barokk negyede. Számos műemlék és múzeum mellett itt található az ország egyik legjobb állatkertje is.
Autóval kb. 45 perc.
A Világörökség részét képező Pannonhalmi Bencés Főapátság épületegyüttese a Dunántúl egyik legértékesebb, legimpozánsabb építészeti emléke páratlan kulturális és művészeti kincset őriz. Az ezeréves monostor épületei különböző korok üzenetét őrzik, jelenlegi formájában leginkább klasszicistának nevezhető, de számos középkori eleme is fennmaradt.
Autóval kb. 45 perc.
8056 Bakonycsernye, Iznai dűlő
47°19’52.4″N 18°04’43.8″E
Tel: +36 70 742 3270
E-mail : info@pajkospreshaz.hu